Borka Panna

Borka Panna vagyok vízimádó egyetemista. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen úszóedzőnek tanulok. 12 évig versenyszerűen uszonyos úsztam.

A víz már gyermekkoromban fontos része volt az életemnek. Nagyon szerettem nagymamámmal az uszodába járni, imádtam a vízben lenni. A lelkesedésem később sem hagyott alá, 6 éves koromra már meg is tanultam úszni, majd általános iskola 1. évében megismerkedtem az uszonyosúszással. 12 évig úsztam versenyszerűen, 8 évig Makón majd 4 évig Szegeden. A sok-sok edzés és belefektetett energiám eredménye egy korosztályos világbajnoki 2.hely és számos országos bajnoki cím. Pályafutásom befejezése után nem volt kérdés, hogy azt a sok-sok tudást, amit ezen 12 év alatt szereztem, szeretném továbbadni a kisgyermekek számára!

A babaúszással először egy egyetemi tanárom által találkoztam, és miután láttam Szilvinél az első babauszis órát, egyből tudtam, hogy a babaúszás lesz az én pályám. Látni, hogy 3 hónapos kortól éveken át mennyit lehet fejlődni úgy, hogy a gyermek is élvezi a vízben létet csodálatos érzés. Célom a babaúszással a manók vízbiztonságának elősegítése és a szülő-gyermek kapcsolatok erősítése, amit a Stoller Babaúszó Akadémia és a Stoller-módszer által teljes mértékben meg is tudok valósítani.
A babaúszás foglalkozások alkalmával én is sok mindent tanultam. Látni az órákon, hogy a szülők milyen jól érzik magukat a babájukkal, motiváló számomra. Motiváló számomra, hiszen ha gyermekem lesz, mindenféleképpen azt szeretném, hogy megtapasztaljuk szülőként (mert apukák is mehetnek babaúszásra!) azt a kötődést és azt a sok élményt, amely megjelenik egy babaúszás foglalkozáson. És persze mindenképpen azt szeretném, hogy gyermekem biztos úszástudással rendelkezzen.
Remélem, hogy találkozunk babaúszáson és átadhatom azt a tudást, amelyet én is megtapasztaltam!

 

“Panna”